Sovereign PB Származtatott Abszolút Hozamú Alap


Nemzetközi piacok hazai szakértője

Az alap története:

Az alap korábban Dialóg Származtatott Deviza Alapként működött, 2009. márciusában alapította a Dialóg Alapkezelő Zrt.(http://www.dialoginvestment.hu/).  A 2015 januári svájci jegybanki döntés által érintett EUR/CHF pozíciója miatt alap jelentős árfolyam esésen ment keresztül. 2015 év második felében az alap nettó eszközértéke elérte a kritikus 55 M HUF alatti szintet, ami egyben a felszámolási küszöbértéket is jelentette. Ezt követően kért fel bennünket a Dialóg Alapkezelő, hogy a regisztrált, működő alapjukat befektetési tanácsadási keretszerződés értelmében „átvehetjük”, ami effektíve azt jelentette hogy az alap befektetési politikáját és stratégiáját 2016-ban átdolgoztuk és 2016 márciusa óta aktívan befektetési tanácsokkal látjuk el és menedzseljük a Sovereign PB Alapot.

Teljesítménye:

Az alap teljesítménye az elmúlt években 2016 márciusa óta kiemelkedő a többi alapkezelő abszolút hozamú alapjához képest is.

Forrás: http://www.bamosz.hu/alapoldal?isin=HU0000707732 

http://www.dialoginvestment.hu/hu/befektetesi-alapok/sovereign-pb-szarmaztatott-befektetesi-alap/8 

Az Alap célja

Az Alap célja, hogy a pénz- és tőkepiacok adta lehetőségeket kihasználva – magasabb kockázatvállalás mellett – a bankbetétek hozamát meghaladó hozamot érjen el.Az Alap céljának elérése érdekében az Alap minden befektetési eszközre – kötvény, részvény, nyersanyag, deviza, származtatott termékek – felvehet akár vételi, akár eladási pozíciót. A hagyományos befektetési alapokkal ellentétben a Sovereign PB Származtatott Alapnak nem csak emelkedő, hanem adott esetben csökkenő piacokon is lehetősége van hozamot elérnie.

Befektetési politika

Az Alap saját tőkéjét elsősorban hazai és külföldi részvényekbe, kötvényekbe, illetve a kollektív befektetési formák befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló 78/2014. (III. 14.) kormányrendelet által engedélyezett határidős ügyletekbe fekteti. Az Alap spekulatív jelleggel nyithat bankközi és tőzsdei devizapozíciókat. Az Alap minden, a fenti rendelet által megengedett azonnali és származtatott pozíciót felvehet, long és short irányba is. Az alap benchmarkja 100% ZMAX Index.

Kockázatok

A Sovereign PB Származtatott Befektetési Alap származtatott Alap, így a derivatív eszközök kezelése és jelenléte kiemelt fontossággal bír. A származtatott ügyletek jellegüknél fogva sokkal magasabb kockázatothordoznak magukban, mint a tőkeáttétellel nem rendelkező befektetési formák. Ezen kockázatok ugyan befektetési technikákkal csökkenthetők, azonban teljesen meg nem szüntethetőek.

 

Cikkek az alappal kapcsolatban: 

 -  https://www.portfolio.hu/befektetes/befektetesi-alapok/megall-az-esz-csak-negy-alappal-tudtal-eddig-10-felett-keresni-iden.303012.html 

 

 

 

 

 

 

Állampapírok


MAGYAR ÉS NEMZETKÖZI ÁLLAMPAPÍROK, A BIZTONSÁGOT ÉS BANKI KAMATOKNÁL KEDVEZŐBB KAMATOZÁST KERESŐ ÜGYFELEINKNEK

ÁLLAMPAPÍROK

Amennyiben valamely ország kiadásai nagyobbak mint a bevételei, úgy a hiányt (deficitet) finanszíroznia kell. A hiány finanszírozását az állam többnyire különböző típusú és lejáratú állampapír kibocsátással, kisebb részben közvetlen hitelfelvétellel oldja meg.

Az állampapírok általában alacsony kockázatú befektetésnek számítanak, az egyes országok által kibocsátott állampapírok kockázata azonban nagyon eltérő lehet. Állampapírt több száz ország bocsát ki, azonban ezeknek csak egy kis része lehet alkalmas Ügyfeleinknek.

Magyarországon az adósságkezeléssel kapcsolatos teendőket az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) látja el. Jelenleg a féléves befektetési időtartamtól a 19 éves időtávig mintegy 11 féle állampapír van forgalomban. 

A futamidőtől függetlenül legyen szó diszkont, fix vagy változó kamatozású, forintos vagy devizában kibocsátott állampapírról, prémium bankáraink az állampapírok fontos jellemzőinek és kockázatainak figyelembevételével tesznek javaslatot Ügyfeleinknek.

Jelen oldalon található információk a Bszt. 40.§ (4) bekezdése szerinti marketing közleménynek minősülnek, a pénzügyi eszköz működésére vonatkozó, a kockázatokra is kiterjedő bővebb tájékoztatás a linkre kattintva érhető el. Bővebben >>

Magyar és nemzetközi vállalati kötvények


NYÚJTSON HITELT HAZAI VAGY NEMZETKÖZI VÁLLALATOKNAK MEGGYŐZŐ KAMATOZÁS MELLETT

MAGASABB KAMAT ÉS KOCKÁZAT

Ügyfeleink részére lehetőséget biztosítunk hazai és külföldi vállalatok által kibocsátott kötvények vásárlására.

A vállalati kötvény a kibocsátó cég egyoldalú kötelezettségvállalása, a kölcsönbe kapott pénzösszeg és az előre meghatározott kamat megfizetésére. A hitelminősítéséből adódóan, vállalati kötvény vásárlásakor magasabb kockázattal kell számolnunk, mint a gazdálkodásának helyszínéül szolgáló ország által kibocsátott, hasonló futamidejű állampapírok esetében.

A globális vállalati kötvénykereskedelem sok információt és szakértelmet igényel. Kötvényt a vállalatok kibocsáthatnak forintban vagy devizában, fix vagy változó kamatozással, esetleg kamatozó szelvény nélkül, azaz diszkont kötvény formában. Léteznek különleges jogokat biztosító vállalati kötvények is, ilyen például az átváltoztatható, vagyis bizonyos feltételek teljesülése esetén részvénnyé alakítható kötvények.

Prémium bankáraink hozzáférnek a kötvények kibocsátási alapadataihoz, a vállalatokat értékelő nemzetközi hitelminősítők értékeléséhez, és a vállalatok által nyilvánosságra hozott egyéb, pl. gazdálkodási adatokhoz. Tanácsadóink javaslataikat az információk feldolgozását követően a több éves tapasztalatuknak megfelelően állítják össze.

Jelen oldalon található információk a Bszt. 40.§ (4) bekezdése szerinti marketing közleménynek minősülnek, a pénzügyi eszköz működésére vonatkozó, a kockázatokra is kiterjedő bővebb tájékoztatás a linkre kattintva érhető el. Bővebben >>

 

Magyar és külföldi befektetési jegyek, aktívan kezelt befektetési alapok


"A NEMZETKÖZI KIBOCSÁTÁSÚ BEFEKTETÉSI JEGYEK HAZAI SZAKÉRTŐJE" -  TUDTA, HOGY MAGYARORSZÁGON TÖBB MINT 6000 MRD FORINT VAN BEFEKTETÉSI JEGYEKBEN?

ALAPBÓL A LEGJOBBAT

A legtöbb befektető portfóliójának mérete nem elég nagy ahhoz, hogy az értékpapírok szükséges körét tartalmazhassa.

A befektetési alapok a megtakarításokat összegyűjtve egyszerre nagy összegeket fektetnek be, így a befektetési jegyet vásárló Ügyfeleink élvezhetik a "nagybani" értékpapírkereskedelem előnyeit. A befektetési alapokban történő pénzgyarapítás népszerűségét mutatja, hogy 2017. szeptember végén a hazai befektetési alapok által kezelt vagyon meghaladta a 6051 milliárd forintot.

Ügyfeleink, prémium bankáraink segítségével az SPB Befektetési Zrt. által forgalmazott, több mint 15.000 befektetési alap közül választhatják ki a befektetési stratégiájuknak legmegfelelőbb befektetési jegyeket.

A befektetési alap aktív kezelését professzionális szakmai háttérrel rendelkező társaság, az alapkezelő végzi. A befektetési alapban összegyűjtött vagyon mérete önmagában olyan vagyonmegosztást (diverzifikációt) tesz lehetővé, amely a kockázatot is jelentősen csökkenti.
 
A befektetési alapok törvényi szabályozása szigorú, a befizetett pénz és a megvásárolt értékpapírok felett letétkezelő bank őrködik.
 
Ügyfeleink kisebb összegű befektetés esetén is nagymértékű földrajzi és/vagy iparági diverzifikációt érhetnek el. A befektetési jegyek a megtakarítási időtáv és kockázatok megosztására vonatkozó egyedi igényekre is megoldást jelenthetnek. Az aktívan kezelt befektetési alapok típusonként nagyon eltérő kockázatúak és a befektetések javasolt tartási időtartama is eltérő hosszúságú

Jelen oldalon található információk a Bszt. 40.§ (4) bekezdése szerinti marketing közleménynek minősülnek, a pénzügyi eszköz működésére vonatkozó, a kockázatokra is kiterjedő bővebb tájékoztatás a linkre kattintva érhető el. Bővebben >>
Hozam és kockázat ábra
 
 

Mentés

Mentés

Részvények


RÉSZVÉNYEK VÁSÁRLÁSÁVAL A LEGPATINÁSABB CÉGNEK IS A TULAJDONOSÁVÁ VÁLHAT

KONZERVATÍV RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSEK

Sikeres, jövedelmet termelő vállalkozás tulajdonosának lenni, osztalékot kapni sok ember vágya. A vállalkozási formák között a csúcsot a nyíltkörűen működő, valamely ország tőzsdéjére bevezetett részvénytársaságok jelentik.

Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában 16, a standard kategóriában 15 részvénytársaságba lehet befektetni. A globális piaci jelenlétünknek köszönhetően Ügyfeleinknek lehetőséget biztosítunk a világ 71 országának tőzsdéjére bevezetett több ezer vállalat részvényeinek elérésére. 

Ügyfeleink ezt a befektetési formát a részvénytartásból származó osztalékért és/vagy az eladáskor realizálható árfolyamnyereségért választják. Előfordul, hogy valamilyen ok miatt a befektetők a részvényektől a bekerülési ár alatt kénytelenek megválni és így árfolyamveszteséget realizálnak. Egy vállalat a működése során számos kockázatnak van kitéve, így a jövőben fizetendő osztalék is és az árfolyam nyereség elérése is bizonytalanná válhat. Prémium bankáraink azon részvények vételére tesznek javaslatot, amelyek Ügyfeleink befektetési szokásainak és kockázat vállalási hajlandóságának megfelelnek.

Szakértő elemző csapatunk követi a budapesti és a nemzetközi tőzsdéken jegyzett részvények árfolyamát, elemzi a vállalati jelentéseket és kutatja a papírokban rejlő lehetőségeket. Ezáltal Ügyfeleink földrajzi határok nélkül, szakértő segítséggel juthatnak a legmagasabb minősítésű nemzetközi vállalatok részvényeihez.

Jelen oldalon található információk a Bszt. 40.§ (4) bekezdése szerinti marketing közleménynek minősülnek, a pénzügyi eszköz működésére vonatkozó, a kockázatokra is kiterjedő bővebb tájékoztatás a linkre kattintva érhető el. Bővebben >>

 

ETF-EK A TŐZSDÉN KERESKEDHETŐ ALAPOK


ÜGYFELEINK ETF-EKBE FEKTETVE AZ ÉRTÉKPAPÍROK SZÉLES KÖRÉT ÉRHETIK EL

EGY JÓ LÉPÉS A GLOBÁLIS PIACOK IRÁNYÁBA

A globális értékpapírpiac egyre nagyobb részét a tőzsdén kereskedhető alapok, más néven ETF-ek (exchange traded fund) forgalma teszi ki. Az ETF lekövetheti egy árutőzsdei termék, egy ország piacának indexe, egy földrajzi régió vagy valamilyen nyersanyag mozgását. Az árfolyama többnyire olyan mögöttes termékek áralakulásától függ, amely szintén rendelkezik a piac számára elérhető azonnali árral. Míg a tőzsdén kívüli befektetési alapok jegyeire általában naponta egyszer jelentetnek meg árfolyamot, az ETF-ek árfolyama a tőzsdei kereskedési időn belül folyamatosan változik. Az ETF-ek árfolyama gyorsan reagál a piaci elmozdulásokra. Az ETF-ekkel úgy kereskedhetünk, mintha egy tőzsdére bevezetett részvény lenne, vagyis a kereskedési idő alatt bármikor megvehetjük, eladhatjuk azokat.

Az ETF az egyik legnépszerűbb befektetési forma. Egy ETF megvásárlásával ügyfeleink megkaphatják a mögöttes termék, pl. az S&P500 vagy a BUX index diverzifikáltságát.

Az ETF-ek által képviselt passzív portfólió kezelési stratégia azt jelenti, hogy az alap automatikusan követi a kiválasztott alaptermék, pl. index összetételét. Az alapkezelőhöz köthető költségek az automatizmusnak köszönhetően alacsonyabbak, mint az aktívan kezelt befektetési alapok által felszámított költségek.

A tőzsdékre az ETF-ek mellett hagyományos befektetési alapokat is bevezetnek. A hagyományos, aktívan kezelt alapok tőzsdei forgalma jellemzően alacsony, a kereskedés illikvid. Az üzletkötés gyakran az alapkezelő által közzétett egy jegyre jutó nettó eszköz érték alatt történik.

Minden évben számos új ETF-et vezetnek be a piacokra. A globális értékpapírpiacokon több ezer ETF érhető el. A hagyományos részvényindexeket követő ETF-eken kívül vannak még pl. kötvénybe vagy magas osztalékot fizető részvényekbe fektető ETF-ek, az arany árát leképező ETF-ek, továbbá valamely termék árfolyamesésére játszó ETF-ek is.

Az ETF-ekbe való befektetésekhez kapcsolódó döntést alapos tájékozódásnak kell megelőznie. Prémium bankáraink a kibocsátóra, az ETF méretére, az ETF napi forgalmára vonatkozó nyilvános információkat is figyelembe veszik a javaslat tételkor.

Jelen oldalon található információk a Bszt. 40.§ (4) bekezdése szerinti marketing közleménynek minősülnek, a pénzügyi eszköz működésére vonatkozó, a kockázatokra is kiterjedő bővebb tájékoztatás a linkre kattintva érhető el. Bővebben >>

Vissza a tetejére